Posted by: pafe | június 28, 2008

Kajak-kenu II. olimpiai válogató 1. rész

Megtörtént a „csoda”, amire két hónappal ezelőtt épelméjű ember egy garast sem tett volna. Kati néni csoportjából a jelenlegi állás szerint senki sem lesz ott Pekingben! Azért csak a jelenlegi állást említem, mert a mind szellemiségében mind akaratérvényesítésben rendkívül gyenge szövetségikapitány még nem adta le az utazó keret névsorát. Gyanítom, hogy a szerdai elnökségi ülésig még rengetegen fogják őt befolyásolni. Pedig a „Sári-lányok” egyértelmű bizonyságát adták annak, hogy jelenleg ők a legjobbak széles hazánkban. Ez nem jelent még három olimpiai aranyat automatikusan, de három dobogót biztosan. Sajnos előre lehetett látni, hogy a belső viszályoknak nagyon nagy vesztesei lehetnek, és ez a férfi szakágra is vonatkozik, de azt majd később. Tehát a vesztesekről, egyrészről Kovács Kati lehetett volna, hozzáteszem szerencsére nem lett, Janics, Kozák és Szabó, ha elbuktak volna, őket akkor sem tartottam volna nagy vesztesnek, hiszen ők hárman csak nyerhettek a zűrzavaron. Annak ellenére írom ezt, hogy véleményem szerint is a világ legjobb női párosát Kovács és Janics alkotja, de ebben a helyzetben Janics is nyert. Ő szinte biztosan nem utazott volna. Egyesben messze nincs csúcsformában, a négyesben pedig nem volt helye. Így a vesztesek egyértelműen Paksy Timi és Benedek Dalma. Mindketten biztos indulónak tudták magukat, így készültek évek óta, mióta visszamentek Kati nénihez. Négyévnyi iszonyatos munka, lemondás és mindent végig csináltak becsülettel, de a csapat felbomlott és ez lett az eredménye. Nem irigylem őket. Kíváncsi lennék, hogy mit mondott Kati néni először, amikor találkoztak a futam után. Bocsi lányok…, vagy Ti csesztétek el a lehetőséget….??
A férfi szakág, van ott is gond bőséggel. A Kamera nagy arccal állt oda 500-ra, de szerencsére a Vereckei hozta magát így kicsit tisztább a kép, négyesben még lesz egy szétlövés, és mi lesz így a Kadler fiúval?
Vissza a kapitányhoz, már régen nemcsak ígérgetnie kellene a lemondását, hanem a tettek mezejére lépni és menni. Remélem az Olimpia az utolsó világverseny ahol Ő irányit. A kialakult helyzet akár elismeri akár nem nagyban az ő hibája. Túl sokat engedett meg az edzőknek és a versenyzőknek, akik nem csak éltek, hanem vissza is éltek a helyzet kínálta lehetőséggel, amit aztán már nem lehetett visszafordítani. Az edzőnek és a versenyzőnek nem feladata a válogatott csapat összeállítása. Az edző feladata a versenyző felkészítése a versenyre, a versenyző pedig a tudása és szorgalma legjavát adja a felkészülés alatt, majd ezt kamatoztassa a verseny alatt. Ott a vízen a válogatóverseny alakalmával kell az edző és a versenyző közös munkájának kiteljesedni nem pedig azon törni a fejüket, hogy hogyan ültessék hintába a vergődő kapitányt.
Végezetül remélem, hogy nem hagyja magát befolyásolni a különböző érdekcsoportok által és a vízen kiharcolt eredmények alapján, indítja útnak a csapatot Pekingbe!


Leave a response

A válaszod:

Kategóriák